Bajnokok Ligája : F. Csoport I.

Berrick 2013.01.16. 08:00

GFlogo.jpg

Viszonylag gyorsan telik az idő és zajlanak az események bőséggel, sorra került az első két BL. csoportkör meccsünk is. Minden optimizmussal mondom az 1 vagy 3 pont és pár rúgott gól teremhet számunkra ebben a csoportban.

Nem mi vagyunk az esélyesek és ez így is természetes, hiszen a csapatokat összehasonlítani nem lehet, sem  játékos erőben és lehetőségekben, még akkor, sem ha most ráléptünk a kikövezett útra. 

Az első meccsen a német Schalke csapatát láttuk vendégül hazai pályán, majd a belga Anderlecht otthonába látogattunk a következő meccsen.

katt a nagyobb képért.
awar1.jpg

Sekulic sérülése miatt, újoncot is avattunk és Osváth kezdett a csatárposzton. Jó és győztes meccset játszottunk mindenki legnagyobb meglepetésére, hazai pályán sikerült megtartani a 3 pontot, Osváth pedig csodálatos gólt emelt a kint álló kapus felett.

Nagyon hamar sikerült vezetést szereznünk, és ezt meg is tudtuk tartani, a védelem és a középpályás sor is nagyot dolgozott, mindenki kihajtotta magát. Mindössze két lövés ment a kapunkra, azt pedig Tujvel elérte. Minden elismerést megérdemel a csapat, a szurkolók pedig extázisban voltak a meccs után.

A második meccsen a Barcelona csapatát büntetővel legyőző Anderlecht csapatához látogattunk. Hazai pályán nagyon erős a Juhász Rolandot is soraiban tudó együttes, és ez a meccs képén is meglátszott. A védelem remekül tartotta magát, de belga cserék új lendületére már nem tudtunk megfelelően válaszolni a 71. perc után.

katt a nagyobb képért.
awar1.jpg

Kitámadtunk, de a kevéske lehetőségünket nem sikerült gólra váltani, majd az utolsó pillanatban egy kontrából, megkaptuk a második gólunkat is. Ezzel eldőlt ez a meccs és itt nem sikerült pontot szereznünk, annak ellenére, hogy nem játszottunk rosszul.

Mivel a Barcelona és a Schalke 3-3 -as döntetlent játszott egymással, így a két meccsen megszerzett 3 ponttal a másodikak vagyunk a csoportban. Előttünk az Anderlecht, mögöttünk a Barcelona és a Schalke.

A meglepetésén kívül, 645 ezer fontot hozott a klubnak ez a két meccs és az is tény, hogy a morál igencsak magas a csapatanon belül, akkor is, ha fizikálisan nagyon sokat kivett belőlünk ez a két összecsapás.

Most kicsi szünet jön - bajnoki meccsekkel és liga és magyar kupával - addig pihentetni tudom a csapatot és majd a Barcelona ellen folytatjuk. Bízom a sikeres folytatásban és nagyon várom már a következő mérkőzést, de addig még hazai fronton is sok dolgunk van, tehát koncentrálni kell minden áron.


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr964997262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása