Mondhatnám, hogy könnyebb forduló elé nézünk, de ez nem takarná a valóságot. Az idény végén már nincs könnyű meccs, hiszen mindenki feljebb szeretne kerülni a tabellán, vagy legalább megtartani a helyezését.
A Betis ősi rivális, a Racing és a Bilbao pedig nem mondható könnyű ellenfélnek. A Racing a kiesés ellen, a Bilbao pedig a BL csoportkörbe jutásért küzd majd.
Elégedett vagyok, hiszen a Betisnek visszavághattunk a tavaszi vereségért, a Bilbaot pedig idegenben sikerült legyőzni. A Racing sajnos megfogott bennünket, pedig jól játszottunk a mezőnyben, de helyzeteinket képtelenek voltunk belőni.
A két győzelemmel maradtunk a 4. helyen, lassan úgy érzem, óriási szerencsével akár BL indulást is összeszedhetünk, ha csak kisebb szerencsénk lesz meglehet az Európa Liga.
Azt hiszem lassan a csapat is kezdi érezni, mit hajtottunk végre ebben az idényben, akármi is lesz a végleges eredmény. Mindenki kiteszi a lelkét az utolsó fordulóban, és a kreativitás sem hiányzik a csapatból. Erre a legjobb példa Medina gólja, a Betis ellen :