Facebook oldaldoboz

Látogatók

LFP : Igazolás 1.kör

Berrick 2011.08.02. 08:00

Nos, sikerült döntetnem, kicsit átnéztem a jelenlegi csapatot életkor és teljesítmény szerint is. Számolgattam kicsit és arra jutottam, hogy legalább 4 poszt van, amiben frissítenem kellene, így úgy gondoltam akár új csapatot is építhetek. 

Természetesen, lesznek távozók is eddig 5-en kerültek átadó listára. Keresgetni kezdtem és találtam is megfelelő játékosokat. Mivel nem tudtam elkerülni, hajlandó voltam olyan szerződést is kötni, amiben kivásárlási feltétel is van. Természetesen ezek mind 10M feletti összegek, aki ebbe nem ment bele azzal nem jött létre az üzlet.

És akkor nézzük az első három komoly érkezőt:

A védekező jellegű középpályás poszt, igencsak kérdéses volt az elmúlt szezonban a csapatnál. Villa, Tébar nem játszott komoly szerepet, ezért utóbbi átadó listára is került.  Eneji még nagyon fiatal és úgy gondolom nem elég kreatív, jelenleg nem megy neki a mélységi irányító/védekező felállás. Erre a posztra tehát, megoldást a svéd válogatott Wernbloom jelentheti. 

katt a nagyobb képért.

Technikailag jól képzett, jelentős élvonalbeli és nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost sikerült igazolnom a személyében. 

Az irányító középpályás, szintén hiányposzt volt a múlt idényben. Kulcsár nem vált be annyira és a jobb oldalon sokkal több hasznát veszem. Jandro immár 33 éves, folyamatosan romló erőnléti mutatókkal. A múlt idény végén már ő játszott középen, most a fiatal Verratti veheti át a helyét:

katt a nagyobb képért.

 Megvan benne minden tehetség és az eddigi csapatában nyújtott teljesítményre is bizakodásra adhat okot. Amennyiben be tud illeszkedni, összeszokik Wernbloom játékával, hatékony kettőst alkothatnak.

A csatársorban Oppong átadólistára került, Peragón hasonló cipőben jár, mint Jandro. Medina friss igazolás, nagy tehetsége a csapatnak, de mint tudjuk, nem tehetek nagy terheket a vállára. Pedro remek játékos, de egyedül ő is kevés. Obaje az idény végén kezdett jól játszani, most nem lesz idő várni erre, ha bent szeretnénk maradni.

Tavaly még esély sem volt Griffiths megszerzésére, most azonban - bár nem volt olcsó - a csapathoz tudtam csábítani:

katt a nagyobb képért.

Medinával hasonló típusú csatárok, de azt hiszem ez nem lesz gond. Mindkettőnek igyekszem majd megtalálni a megfelelő pozíciót, amennyiben nekik nem menne a játék, vagy hirtelen nagy lenne az első liga nyomása, úgy ott van a titkos fegyver Pedro is. 

Jelenleg tehát így állunk, még maradt majdnem 2,5M ami újabb érkezőkre fordítható. A legnagyobb problémám a védelemben van, hiszen Serra (34) távozott a csapattól. Noguerol (35) már nem veheti fel a versenyt erőben az első liga támadóival. Matolcsi nagyon fiatal, Grainger pedig nem mutatott olyan teljesítményt, amit szerettem volna. 

Így tehát, igencsak hiányban vagyunk belső védőknek, ide -Tortolero mellé- még kellene játékost igazolnom. Zanev stabil a baloldalon és a cseréje is megvan, a jobb oldal viszont lóg. Ott José az egyetlen bevethető játékos. Kiválóan látja el a feladatát, de egy támadást jobban segíteni tudó szélsőt el tudok oda képzelni. 

Kisebb problémával a baloldalon is küszködöm. Moha (33) távozott a csapattól, Jandro visszaesést mutat. Biancucchi hasonlóan tehetséges, mint Borja/Kulcsár a jobb oldalon, viszont itt nincsen cseréje. Nem utolsó sorban, Jandro annyira jól játszott ezen a poszton, hogy nem tudtam neki elég lehetőséget adni a bizonyításra, így nem is tudom, mit várhatok tőle. 

Egyelőre sok játékosomnak van kérője így várható még befolyó összeg. A jelenlegivel együtt, remélem sikerül még pár minőségi játékost a csapathoz igazolnom.

Természetesen ennyi új emberrel sok edzőmeccset kell majd játszanunk, hogy legalább minimálisan megismerjék egymást.

 

 


Címkék: girona footballmanager2011

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr343069603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thubt 2011.08.02. 18:37:38

Üdv!
Minden nap olvasom a blogot,nagyon tetszik a karriered illetve az,hogy milyen jó menedzser vagy.
Az lenne a kérdésem,hogy mivel lehetne növelni a nézők számát a hazai meccseken.
Első vagyok a bajnokságban,tavalyi évben 2. voltam mikor a 6.helyre vártak de semmi javulás,jó ha kint vannak 2000-2500-an a 10ezres stadionban.
Mit lehetne tenni?

Berrick 2011.08.03. 08:23:00

@Thubt: Szia
Köszönöm a dícséretet.

Nagy kérdés hogy melyik bajnokságról beszélünk, hiszen ha magyar csapattal játszol viszonylag lassan fog megtelni a stadion, és nálam Spanyolországban sincs minden esetben teltház.
Amikor nemzetközi kupában játszol már pár éve akkor kezd nőni a nézőszám. Természetesen ha sikerül meghívni neves külföldi csapatot edzőmeccsre az is növeli a hírnevet. Természetesen ha a város aminek a csapatát irányítod kicsi vagy van egy nagy rivális a városban akkor szinte esélytelen a teltház minden meccsen.

Nagyon sok idő mire megtelik a stadion, ha kicsi a lakosság bővíteni nem érdemes a stadiont minden mást kell fejleszteni ami növeli a csapat és a stadion színvonalát. Általában a vezetőség tökéletesen tudja mikor kell bővíteni.

Amikor a baja csapatával játszottam a 4.-5. idényben kezdtük az új stadion építését. Addigra már 4 bajnokságot , 2 kupát és rendszeres nemzetközi szereplést értünk el.

Remélem tudtam segíteni , további sok szerencsét.
süti beállítások módosítása