Kezdjük megint a kevesebb prioritást élvező sorozattal. A tavalyi elődöntő után, idén merész terveim voltak és gondoltam megszerzem a csapat első kupáját. Na ez nem sikerült, de nem vallottunk szégyent.

Még soha nem vezettem csapatot a Skót bajnokságban, de egyszer ennek is eljött az ideje. Ha végig gondoljuk, akkor a legtöbbet a skót Celtic és a Ranges csapatáról hallottunk az elmúlt években, leszámítva azokat a pillanatokat amikor egy - egy hazai csapat ( Paks ) szembekerült skót ellenféllel, a nemzetközi kupákban.
A jelenlegi pillanatban a Ranges csak a 4. vonal tagja hiszen a csődeljárás miatt, csak ott indulhatott. Így a Skót Premier liga sorozatban a legerősebb csapat a Celtic de többeknek sikerült így előrébb lépniük. Mostani csapatom a Raith Rovers a második sorozat tagja és innen próbáljuk majd meghódítani Európát.
Kedves Látogatók !
Jelenleg kicsit kevesebb időm jut a blogra, személyes változások miatt, de nem felejtettem el, hogy posztokat kellene kiraknom.
Kicsit lassabban haladok ugyan, de hamarosan rendeződnek a dolgaim, így jelentkezek majd újabb témával :