KTE - II.idény - EL 2. selejtező

Berrick 2013.08.14. 10:00

FK-Jablonec.png

A második körben már nehezebb dolgunk akadt, hiszen a cseh kupában remek teljesítményt nyújtó Jablonec volt az ellenfelünk. Kisebb sérülések és fizikális problémák még most is hátráltatták a csapatot, ennek ellenére, próbáltunk a legjobb formában és felállásban kifutni a Stadion Střelnice gyepére az első meccsen. 

katt a nagyobb képért.

Nem volt egyszerű a kezdés és nagyon sok kemény munkába került, az hogy 5 gólt szerezzünk és 3 gólos előnyt kovácsoljunk a visszavágóra. Az biztosan látszik, hogy Rekish ebben a sorozatban szeret játszani és jó formája meglátszik az eredményeinken is.

katt a nagyobb képért.

A három gólos vezetés tudatában ismét a cserepad kapott nagyobb szerepet, a második meccsen. Szorosabbra is sikerült az összecsapás, de mivel a cseh csapat folyamatosan támadásra kényszerült, így tudtunk kontrázni.

Kettős győzelemmel újabb körön vagyunk túl, de legközelebb már újabb neves csapatok kapcsolódnak a sorozathoz, ráadásként lassan a hazai bajnokság is elindul, tehát megnő a terhelés a játékosokon. Most majd meglátjuk, mire képes ez a csapat.


Címkék: kte

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr125456415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása