Crewe Alexandra : Igazolások

Berrick 2013.01.30. 08:00

LOGO.png

Természetesen ismerjük már az igazolási nehézségeket, amelyek az angol bajnokságokat érintik. Pár szóban már említettem példát a rivális csapatok játékos állományáról és az is tény, hogy nagyon sok meccset kell lejátszani egy idény alatt. Ez fizikálisan igencsak megterhelő és ebből adódóan, sok lehet a sérülés, ezeket a játékosokat pedig pótolnunk kell.

Természetesen, ha egy angol klub jelentkezik egy játékosért, annak az ára és fizetési igénye is hirtelen az egekbe emelkedik, és ez sem könnyíti meg a tárgyalások menetét.

A fentiek figyelembe vételével, igencsak sokat kellett válogatnom, mire olyan  játékosok sikerült szerződtetni, akikben láttam bizonyos lehetőséget.

katt a nagyobb képért.
awar1.jpg

Kemenes első számú kapusnak érkezett, mivel ezen a poszton igencsak gyengének számított a csapat. Az első számú kapusunk - aki egyben kapusedző is volt - nem rendelkezett azokkal a képességekkel, amiben hinni tudtam volna, így vele szerződést bontottunk. Csak fiatal helyettesi voltak, akikre teljes bajnokságot rábízni nem lehet. 

katt a nagyobb képért.
awar1.jpg

A védelemben itt - ott vannak jó képességű játékosok, de ide is elfért az erősítés. Sok fiatal van ezeken a posztokon, 200 - 300 ezer fontos árral, de képességben nem sokat érnek : 22 éves belső védő illetve VKP 120 ezer : Szerelés :10, Emberfogás:11, fejelés - Ugrás : 9..... Egyszerűen nem látom miért is ér valaki ennyit, amikor igazából képtelen lesz megfogni egy jobb képességű csatárt. 

katt a nagyobb képért.
awar1.jpg

Mivel a fenti két játékos, szinte mindenhol bevethető érkezésükkel, sok kellemetlenségtől kíméltem meg magam. Velük együtt már képes vagyok pótolni kieső illetve fáradt játékosokat. Azt hiszem, a védelem már eldöcög valahogy, áttérhetek a többi pályarészre.


Címkék: football manager 2013 crewe

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr105047831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása