Pár szóban beszéljünk az idei kupasorozatokról is, hiszen ezeket a meccseket megpróbálom, felhasználni arra, hogy a bajnokságban illetve a BL -ben kevesebbet szerepeltetett játékosoknak bizonyítási lehetőséget adjak.
Minél tovább jutunk a liga és Magyar kupán annál több lehetőségük van ezeknek a játékosoknak a bizonyításra, még többiek pihenhetnek. Nem utolsó sorban, a Magyar Kupában pénz és nemzetközi indulási lehetőség is van.
Nem volt egyszerű a Ligakupa sorsolásunk, és idén az ellenfeleink is jobban készültek erre a sorozatra. Ennek ellenére a tartalék csapat remek szerepléssel biztosította be a csoport első helyét és a továbbjutást. Az utolsó meccsen még az ifi csapatból is játszottak a kezdőben, és a mellőzött Salami 2 góljával nyerni is tudott a csapat.
A Magyar Kupában is vitézkedik a csapat, három meccs, három győzelem, bár a sorsolás lehetne könnyebb is, de panaszra-egyenlőre nincsen okunk. A Pécs elleni mérkőzéssel zártuk ezt a hazai évet és készülhetünk a tavaszi folytatásra.
A statisztikából is jól látszik, hogy egyelőre sikeresek a srácok ezeken a mérkőzéseken, és sok terhet vesznek le a bajnokságban rendszeresen kezdő játékosokról. Babati minden kupameccsen pályára lépett és nem okozott csalódás, annak ellenére, hogy a bajnokságban nem megy neki. Kezdő csak Gál volt minden kupameccsen, de sokat játszott Miskolczi és Novák is. Persze a sérülések miatt nem támaszkodhattam csak a cserékre, de még így is nagy segítség ez a rotációban.
Mindkét sorozat folytatódik tavasszal és csak az eddigi szereplőkön múlik, meddig jutunk, de mindenki bízik a további sikeres folytatásban.