Plymouth : 10 meccs

Berrick 2011.12.29. 08:20

Bajnoki meccs - kupa meccs, játszunk hétvégén és a hét közepén is. Ezek mellé ott vannak a válogatott meccsek is, jelenleg 5 olyan játékosom van, akik rendszeresen magukra ölthetik hazájuk mezét is. És akkor nem beszéltem még a sérültekről meg az eltiltottakról. 

A meglehetősen sűrű menetrend eredménye az lett, hogy volt olyan meccs, amire csak 3 cserét neveztem, mert az ifik már játszottak, a többiekre pedig nem számíthattam.

Ettől függetlenül nem kis tartás van a csapatban, hiszen a második 5 meccses sorozatban is veretlenek maradtunk és sikerült 13 pontot szerezni.

5 ponttal vezetjük a tabellát és mindössze 3 gólt kaptunk, miközben 23 alkalommal sikerült betalálni az ellenfelek kapujába. Remek teljesítmény azt hiszem nem is mondhatok mást. 

katt a nagyobb képért.

Félelmetes teljesítmények vannak a csapatban, Kiss a maga 7 gólpasszával vagy Kandol a 8 góljával. De mindenki végzi a dolgát és remekül teljesít. 

katt a nagyobb képért.

Bár Timmermans kicsit beragadt a sikeres rajt után, olyan nagy baj, nincs hiszen Szilágyi végre felépült a sérüléséből, visszatérte után 4 gólt sikerült szereznie. Úgy gondolom, szereplése bizonyítja, hogy jó képességű játékos, nagy hasznára lehet még a csapatnak. 

 

 


Címkék: plymouth footballmanager2012

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr373477382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juvemarci0818 2011.12.29. 17:19:43

GRAT!!!Nagyon jó a Blogod!!!!Csak így tovább...Szerintem az igazi Menedzserek világában is megállnád a helyet!!!

ui::.Mégegyszer GRAT!!!

Berrick 2011.12.30. 12:08:58

@juvemarci0818: Nagyon köszönöm, azért a valóságban sokkal nehezebb, hiszen a valódi játékosok totál kiszámíthatatlanok.

Mindenesetre egyszer szívesen kipróbálnám magam, a való életben is.

Köszönöm a látogatásodat, és a kommentet.

dominikman 2011.12.30. 15:39:50

Bocs hogy ide írom de feltelepítettem a játékot,elíndítanám de mikor LOADING-ot(Töltésnél) írja ki akkor kilép... :( Mit csináljak?

juvemarci-0818 2011.12.31. 12:59:38

@Berrick: Szívesen a látogatást és csak véletlenül léptem fel előszőr DE! azután nagyon megtetszett!! :)
és azóta is Napról-Napra nézem ...További sok sikert az OLDALADhoz

ui:Ha én menedzser asszisztens lennék akkor Nagyon szívesen dolgoznék melletted.. :))

Még egyszer GRATULÁLOK!!!

Berrick 2011.12.31. 15:03:50

@dominikman: Szia nekem nem csinál ilyet. ha jól értem már beléptél egyszer és elkezdtél játszani, a mentett állást nem tölti be. Van fenn patch a játékhoz ?

Berrick 2011.12.31. 15:04:48

@juvemarci-0818: ha egyszer lesz ilyen lehetőségem megkereslek :-)

dominikman 2011.12.31. 15:46:11

@Berrick: Nem! Úgy van hogy mikor rámész az ikonjára az asztalon tölt és nem hozza be azt a képernyőt hogy Új játék,játék betöltése,stb... hanem kilép

Berrick 2011.12.31. 15:56:33

@dominikman: ez igen érdekes , két dolgot tudok elképzelni.
1. nem jó pacth van fenn a játékhoz, illetve ha a játék letöltött akkor maga a crack file nem jó.
2. amikor feltelepítetted már fenn volt a magyarosítás vagy bármilyen skin? mert ezek tudnak érdekes dolgokat csinálni.

Mik lehetnek a megoldások : részemről levenném az egész játékot majd visszatenném a nyers verziót, minden nélkül, amennyiben ez nem segít akkor ha letöltött játékod van egy másik crack -ost keresnék ha megvetted akkor a sega support, igazán segítőkészek, nekem még a megjelenés előtt is adtak infót.

Ha elindul akkor mentenék egyet bármilyen bajnokságban csak hogy látható legyen működik e, ha igen akkor lehet változtatni skin, magyarosítás egyéb.

dominikman 2012.01.05. 14:30:05

Megcrackeltem és jó! Csak most Crash Dump hibája van!

Berrick 2012.01.06. 09:14:32

@dominikman: Próbáltad levenni az időjárást és közönséget hogy csak a pálya látszon ? esetleg levenni az adatbázis méretét?

dominikman 2012.01.14. 20:51:36

Hello! Ha vkinek megvan a Magyar Megye 1-2-3,akkor belinkelné hogy honnan lehet leszedni? KÖSZ(Ha nincs 2-3 akkor a Megye 1 is elég)
süti beállítások módosítása