Facebook oldaldoboz

Látogatók

LFP : 30. mérkőzés

Berrick 2011.08.25. 08:06

Espanyol , Real Madrid és Valencia, szép kis sorozat. A Madrid otthonában játszani, igen nagy kihívás lesz, a másik két meccset, hazai közönség előtt rendezik. 

A tavaszi fordulóban, mindössze két pontot gyűjtöttünk ellenük, remélem most jobb eredménnyel zárunk majd.

 Az első meccsen döntetlent sikerült kiharcolni, a Madrid ellen pedig a papírforma eredménnyel zártunk. Kicsit bosszantó, hogy csak tartalékosan tudtunk felállni, mert az első meccsen 3 védőm kapott sárga lapot, így Zanev, Monteyne és Ramos eltíltás miatt nem állt a rendelkezésemre a Madrid ellen.

katt a nagyobb képért.

 A Valencia legyőzése nagy fegyvertény, emellett azt eredményezte, hogy 51 ponttal a 4. helyen tartottuk magunkat, a tabellán. Érezhetően a bajnokság hajrájában járunk, lassan eldőlnek majd a nemzetközi kupaszereplést érő helyek. 

katt a nagyobb képért.

Most is, mint eddig, csapatként működünk, eddig szerencsére minden találkozón volt egy kivételes megmozdulás valakitől, ami eldöntötte, vagy megmentette a meccs eredményét. A Valencia ellen, mint már olyan sokszor Griffiths segített ki minket egy csodás góllal :

  


Címkék: girona fm2011 footballmanager2011

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr223103329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zEEdO 2011.08.25. 10:26:01

Hasonlót lőtt nálam is Neustadter :) csak ő nem szabadrúgásból. Am grat az eredményeidhez! Képzeld, tegnap sikerült 3-1!-re elverni a Werder Brement :O :DD

Berrick 2011.08.26. 09:16:02

@zEEdO: Szia

Na akkor örülök , remélem sikerül megtalálni a megfelelő összeállítást
süti beállítások módosítása