Facebook oldaldoboz

Látogatók

LFP : 24. mérkőzés

Berrick 2011.08.23. 08:00

Most, hogy visszautasítottam a Villarreal szerződését, rögtön ki is derül majd, jól tettem e. Ugyanis ebben a fordulóban, a Sevilla csapatát fogadtuk hazai pályán, majd idegenbe látogattunk a Villarreal és a Hercules Alicante csapataihoz.

Bravúros döntetlent sikerült játszani a Sevilla csapatával, a megszerzett egy pontnak is nagyon örültem. Még nagyobb volt azonban a boldogság, mivel csodálatos védekezésünknek és egy - egy villanásnak köszönhetően, mindkét idegenbeli mérkőzésről, elhoztuk a három pontot.  

katt a nagyobb képért.

 A megszerzett 7 ponttal, rögtön az 5. helyre ugrottunk, bár tudjuk, amilyen gyorsan idekerültünk, olyan gyors az út vissza is. Most már minden pontra szükségünk lesz, ha Európa Liga helyet szeretnénk.

Azért egy ilyen helyezés valószínűtlen hiszen, a sorsolásunkat tekintve a még hátravannak a nagy csapatok. Ahogy ismerem a saját játékosaimat, a mostani forduló nem garantálja azt, hogy nem kerülünk ismét hullámvölgybe. 

katt a nagyobb képért.

 A játékosok nagy része, a válogatott csapatoknál van, remélem, kihúzzuk sérülés nélkül. Főleg csatárposzton vannak gondjaim, mivel Obaje még csak most épült fel, Pedronak pedig erős ez a színvonal. Szerencsére, Griffiths és Medina is kezd újra formába lendülni, amire nagy szükségünk van.

Medina, egy szép lesipuskás fejessel hozta el a pontot a Villarreal otthonából :


6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr13096892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zEEdO 2011.08.23. 11:44:39

Üdv! Most én is szeretnék neked segíteni 1 picit. Mivel te is sokat segítettél ezért most viszonzom :) Nem nagy dolog, de tekintettel, hogy lassan elérsz a nyárhoz, jön az átigazolás. Szeretnék 2 embert ajánlani, aki szerintem megfelelő emberek, de ezt úgy is te döntöd el :) Az egyik nevem: A. Piatti. Almeriában játszik, ha még nem igazolt el, jó kis játékos, legfőkébb jobb szélen játszik. A másik nevem nemtudom, hogy mennyire megszerezhető, de Mario Götze. Fiatal, gyorsan fejlődik, és hát eléggé irányító feelingje van a srácnak. Tehát ezt a 2 nevet ajánlom neked, nézd meg őket, hátha jó(k) lesznek neked :)

zEEdO

Berrick 2011.08.23. 12:36:04

@zEEdO: Köszönöm Piattival már tárgyaltam akkor nem sikerült majd most meglátjuk. A másikat megnézem feltétlenül.

zEEdO 2011.08.23. 22:41:45

Komolyan mondom, jobb, ha hanyagolom ezt a játékot... Soha nemtudok összerakni 1 normális taktikát semelyik csapatnál :S Az a baj, hogy én nem szeretnék ilyen Arsenal szintű csapatokkal menni, mert annak nincs értelme, de viszont amint mondtam, nem tok 1 normális taktikát sem összeállítani :( Nem megy egyszerűen. Próbálom a játékosaimhoz igazítani mindig, de... Na mind1. Ha esetleg tudsz vmi helpet nyújtani, megköszönném, mert nem szeretném abbahagyni a játékot :(

Berrick 2011.08.24. 13:51:37

@zEEdO: Szia nehéz dolog ez de nem szabad feladni,amikor a rochdale kispadján ültem nagyon sokat kellett kínlódni a taktikával és a meccsekkel. nem minden esetben a taktikával van a baj hanem a játékosok mentális képességeivel, sok esetben nem illenek a csapatba. Használt ez edzőket kérj tőlük véleményt jelentést milyenek a játékosok. Hiába jó képességű valaki ha túlzottan önző nem fogja betartani a taktikát. Nem lehet csak a játékosokhoz igazítani mert attól még nem fog menni, és minden esetben használd a meccstaktika begyakorlását. Első körben az összeszokottságot majd a védekezést kis csapat esetében . Amikor új csapathoz kerülök megpróbálom kirakni a csapatból a nagyértékű nagy fizetésű játékosokat,így teremteni egyensúlyt fizetésben, és általában ezeknek van a legnagyobb szájuk. Az asszitenst és az edzőket is válogasd meg hiszen hasonló játékstílust jó ha szeretnek mint amit te edzeni akarsz. Mondj csapatot ha új bajnokságot kezdesz és ha tudok segítek.

zEEdO 2011.08.24. 14:16:27

Szia. Köszi a tanácsokat. Most a Borussia Mönchengladbachal kezdtem 1 bajnokságot. 4-1-2-1-2 felállásban játszatom őket, tehát nincsenek szélsők. Az önzőzésről meg lehet, hogy igazad van, ugyanis Tkp poszton kipróbáltam 2 játékost, és hát amíg az egyik csak gólt akart rúgni, addig a másik passzokkal segítette a többit, és nyertünk is 4-0-ra. Nemtudom, te hogy vagy vele, de nekem a Barátságos meccseken mindig jól megy, 5-0, 4-0-ás győzelmek, (De Grafschaap, MVV Maastricht csapatai ellen), a bajnokságban viszont ótvarul megy :/ A meccstaktika tanácsod is jól jött, mert idáig én mindig a támadó játékra hangoltattam őket, lehet, h ez is a bajok 1-ik okozója. A személyzetet meg elkezdem kutatni, h ki milyen (bár idáig akiket néztem megfeleltek), de kitudja. Remélem, hogy most jobb lesz, majd meglátjuk.

Berrick 2011.08.24. 20:48:23

@zEEdO: Így van nem kell feladni. Gondold végig mit szeretnél játszani , ajánlom régi posztjaimat mások tollával címmel én sokat tanultam onnan is.
süti beállítások módosítása