Girona FC : 9 meccs

Berrick 2011.07.06. 08:08

Már 9 bajnoki meccsen vagyunk idén. Elég feszített tempóban haladunk, nem beszélve a kupameccsekről.

Két hazai meccset játszottunk, Recreativo és Valladolid ellen és idegenbe látogattunk, a Real Betis csapatához.

Mind a Recreativó, mind a Valladolid stabil középmezőnybe tartozó csapat, a Real Betis pedig a bajnokság nagy esélyese. Ennek tükrében, szép eredményt sikerült produkálni, hiszen a három meccsből kettőt megnyertünk. A Betis ellen hiába szereztünk két gólt, a védelmünknek nem ment a játék, már az első félidőben 3-0 ra mentek a hazaiak. 

katt a nagyobb képért.

 

A vereség ellenére, nagyon szépen tartjuk az első helyet, három pont előnnyel. Az pedig, hogy a vereség után nem került hullámvölgybe a csapat, külön öröm számomra.

katt a nagyobb képért.

  

Pedro kivételével, a csatárok nem lövöldözik a gólokat sajnos, Jandro és a védelem ( no meg a kapus) teljesítménye az, ami előremozgatja a csapatot. Kulcsár játéka nagyon hiányzik a középpályáról, kissé elveszni látszik a jó szervezőkészség a csapatból.

Nagy eséllyel Gerard, vagy az argentin Biancucchi próbálja pótolni. Gerard hamar elfárad, az argentin pedig jobban érzi magát a széleken, ott jobban is teljesít. Ettől függetlenül volt pár szép megmozdulása középen is, ebből a Recreativo ellen született gólját hoztam most: 

A tabellán elfoglalt helyünk mindenképpen egységes csapatra utal, amiben a meghatározó játékosok jól teljesítenek. Sajnos egyre több a sérült, vagy eltiltott játékosom és gyakran már gondot okoz megfelelő felállásban pályára küldeni a csapatot. Remélem, hamarosan mindenki felgyógyul és teljes lesz újra a csapat.


Címkék: girona fm2011 fm11

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr183018468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása