Elkezdődött hát a spanyol bajnoki idény is, ennek első 3 meccséről szeretnék egy kis összefoglalót bemutatni.
Hazai környezetben kezdtünk a dobogó környékére is esélyes Tenerife csapata ellen, majd két középcsapatnak számító együttes a Gimnástic és a Huesca volt az ellenfelünk.
A hazai nyitómeccs kifejezetten jól sikerült, kreatív játékkal, sikerült rögtön győzelemmel kezdenünk. Idegenben már kényelmesebben játszottunk, igen szorosra sikeredett a meccs a Gimnástic csapata ellen. Éppen csak hozni tudtuk a meccset az utolsó 10 percben sikerült megszerezni a győztes gólt.
A Huesca ellen sem volt könnyebb dolgunk, azt kell mondanom, ha nem Santamaria áll a kapuban, akár egy csúnya pofonba is beleszaladhattunk volna. A sok sikertelen kísérlet a mi malmunkra hajtotta a vizet, és a Jandro egy kontra végén sikeresen megszerezte a győztes gólt.
Szépen teljesített a csapat, több kiváló teljesítményt is látni, főként a védelem és a középpálya területein, sajnos a csatárok között nem volt kiugróan jól teljesítő játékos.
Egyenlőre, sem Oppong sem Obaje nem lendült még formába, remélem, ez hamarosan bekövetkezik majd. Pedro jól játszik, az ő Tenerife elleni gólját választottam ennek az összefoglalónak lezárásaként.