Facebook oldaldoboz

Látogatók

FM2015 - Charlton - Kezdetek

Berrick 2014.11.09. 19:20

Charlton460.jpg

Utazzunk akkor az angol fővárosba, ahol egy Championship csapatot próbálok meg vezetni a következő időszakban. Sok keresgélés után esett a választásom a Charlton Athletic csapatára.

th valley.jpg

Remek anyagi lehetőségekkel rendelkezik a vezetőség, akiknek megvannak az elvárásaik a csapattal kapcsolatban. Minél több fiatal tehetséget szeretnének az igazolások között és azt szeretnék ha lassan a fiatalok is felkerülnének az utánpótlásból.

charlton-valley_1438955c.jpg

A jelenlegi kerettel, mindössze a 20. helyre várnak minket, a bajnokság végére, pedig ez a klub már sokkal többet is megérdemelne már. 

screen1.jpg

Tehát első körben fel kell mérnem a keretet és az igazolási lehetőségeket. Itt megjegyezném, hogy totális változáson esett át a játék transzfer része és nem lett egyszerűbb, de ezzel is meg kell majd küzdenem sok minden más mellett. 

Minden esetre nekiállok és meglátom mit tudok tenni, hogy a minimális elvárásoknak megfeleljek : Az idény végén a középmezőnyben szeretnénk szerepelni.


Címkék: fm15

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr696881705

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása