Edzéstervek

Berrick 2011.06.22. 08:33

Kaptam egy kérdést az előző posztban igyekszem hát legjobb tudásom szerint válaszolni.

Természetesen a lent látható edzésbeállítások az én elképzeléseim, és maximum az első két szezonra ajánlom őket. A későbbiekben, amikor már jelentősen fejlődött az adott edzőközpont és jó edzőkkel rendelkezünk érdemes még jobban személyre szabi ezeket a lehetőségeket.

A terheléseket mindig a közepes szint legmagasabb fokán szoktam meghatározni így nem megy el a kondi az edzéseken, marad a meccsekre is.

Kapus: 

Egyik legfontosabb edzés az Aerobic, hiszen nem egy izomhegyet szeretnénk fejleszteni ezen a poszton, hanem egy párducmozgású repkedő kapust.

Részemről preferálom, ha a kapus ért egy kicsit a játékmenethez is minden szinten, főként a védekezés és taktika az, ami fontos.

 A belső védő legyen atletikus és erős is egyszerre, emellett legfontosabb feladta a védekezés. Természetesen látnia neki is kell a pályán, és nem árt, ha a szögletek és szabadrúgások esetén is veszélyeztetni tud.

 

 A szélső védő nálam sokat segíti a támadásokat (bár ugye ez tulajdonság és taktika függő). Ezért ebben az esetben már nem annyira intenzív a védekezés és megerősödött minden más edzéskategória.

A középpálya edzésbe az irányítókat és védekező középpályásokat teszem. Az ő feladatuk szervezni a játékot, megtartani, elosztani a labdákat. Edzésüket ennek megfelelően próbáltam beállítani.  

A támadó középpályások ( sokszor a szélsők is ide kerülnek), már kevesebbet foglalkoznak a védekezéssel, leginkább a támadás a fő profiljuk. 

 

 A csatárok legyenek erősek és gyorsak is amennyire a lehetőségek engedik, és persze nem árt, ha el is találják majd a kaput. Mivel nem kifejezetten befejező csatárokat nevelünk így érteniük kell a taktikához illetve a labdavezetéshez is.

 

Remélem sikerült egy kicsit segíteni a fenti beállításokkal. Természetesen az adatok tájékoztató jellegűek és nem garantálják a sikert. Nagyon sok függ, attól milyen taktikát akarunk játszani a csapattal, vagy mennyire részletesen szeretnénk meghatározni az edzésterveket pl.: nem összekeverhető egy Rooney és egy Messi sem játékstílusban sem edzéstervben. 


6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr133004984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zEEdO 2011.06.23. 13:38:09

Köszi a segítséget! :) Ha nem haragszol, lenne még 1 kérdésem... Azt hogy csinálod, hogy nincs pénze átigazolásra a csapatodnak, és mégis olyan játékosokat igazolsz potom pénzért, akik k*rva jó játékosok és teljesen ingyen van. Előre is köszi a választ! :)

Berrick 2011.06.23. 14:06:54

@zEEdO: Nincs mit, és nem haragszom ezért is van a blog.... mire gondolsz igazolás szinten mondj egy játékos példát akit igazoltam és megpróbálom megmondani.

zEEdO 2011.06.23. 19:17:06

pl. Ott van a középpályás Jonathan Vila, csatársorban meg Joshua Obaje... Én ilyen játékosokat akarva sem találnék olcsón :D

zEEdO 2011.06.23. 20:53:34

Most nemtudom, hogy velem van a baj, vagy a csapattal... Leicester Cityvel kezdtem újat, már lassan a szezon felénél járok... Kezdem az elején. Csináltam egy 4-2-3-1 es Mély felállást, és próbáltam úgy igazolni a játékosokat posztra. Nah már most, a bari meccseken mindent megnyertünk, volt, hogy 7-0-ra nyertünk. Mondtam rendben, van esélyünk feljutni, erre a 2-3 meccs körül elkezdtünk döntetlenezni, utána pedig már meccset veszíteni. Jó, elfogyott a türelmem letöltöttem 1 taktikát (nincs türelmem újat csinálni, meg én vhogy nemvok jó benne) ezzel most igazán jól rajtoltunk stb, de most már ezzel is kezd a csapat olyan csapatok ellen is szarul játszani, akik ellen simán győzni kéne... Kikapunk, döntetlen, stb... És nemtom, h mitévő legyek :'( És még1x bocs, h ennyit kérdezek.

zEEdO 2011.06.23. 20:54:38

Jah, és elfelejtettem hozzátenni, hogy az a taktika amit letöltöttem az is 4-2-3-1-es taktika.

Berrick 2011.06.24. 08:43:54

@zEEdO: Szia nehéz kérdés ez, minden csapatnál van holtpont, nálam ez mindig az idények 2. fele. ezzel nem lehet mit kezdeni. Érdemes használni a meccstaktika begyakorlását, és csinálni egy másik taktikát, ha az eredeti csődöt mond, vagy nem működik valakivel szembe átállni egy másikra. legyen egy tartalék taktika amire akár meccs közben is át tudtok állni amikor látod hogy esetleg baj van.

Az ellenfél okos kiismeri a játékstílusod, a szerint alakítja a sajátját. Érdemes kicsit rotálni a csapatot ha valakinek nem megy akkor pihenjen. minden meccsen cserélek akkor is ha vezetünk mert szükség van arra hogy játszanak a játékosok ez szinten tartja a morált.
Egy jó asszisztens megmondja a meccs elején kire kell vigyázni a figyelőd kiemeli a meccs előtt ki a kulcsember arra is vigyázni kell.

Valahol van egy kis hiányosság ami miatt nem nyertek , sok gól távoli lövésekből : helyezz egy belső védőt kicsit feljebb , legyen egy VKP a csapatban.
Beadásból sok gól : gyors szélső agresszívabb szereléssel , becsúszásra biztatva, két magas védő.

Lehet baj a csapat mentalitásával is , túl támadó vagy túl védekező.
Csináld mega pontrúgások taktikáit érdemes.

Sokat kell finomítani és soha nem lesz 100% előbb utóbb kidurran a lufi a kérdés az addig mekkora előnyt sikerült összeszedni:-)
süti beállítások módosítása