Facebook oldaldoboz

Látogatók

Wrexham, Liga 1 Complete

Berrick 2010.06.08. 07:16

Red Dragons – Angol 1. liga teljesítve

…Nos, a barátságos meccsek és a felkészülési időszak után elkezdődött az érdemi része az idénynek.

Nem is reménykedtem egy esetleges feljutásban, ezért végképp meglepett a végeredmény, de először a kupákról.

 

 

 

  

Liga Kupa:

 

katt a nagyobb képért.

 

Az 1. fordulóban rögtön megizzasztottak, csak büntetőkkel nyertünk 10-9 arányban. J A második fordulóban az esélytelenek nyugalmával indultunk és sajnos elég sima verést is kaptunk, bár a Newcastle egy másik dimenziót képvisel.  

 

FA-kupa:

 

katt a nagyobb képért.

 

A 3. fordulóban kapcsolódtunk be a küzdelmekbe és egy kisebb csapatot kaptunk, át is léptük őket. Utána egy komolyabb csapatot kaptunk, de ők se igazán tudtak mit kezdeni velünk. Az 5. fordulóban meg megkaptam az akkori PL éllovas csapatot. Mondanom sem kell, mintha a pályán se lettünk volna…

 

JPT:

 

katt a nagyobb képért.

 

Utólag sajnálom, hogy nem tudtam JPT-t nyerni, mert nem valószínű, hogy újra játszhatok ezért a kupáért. Az első forduló sima meccs volt egy gyengébb csapat ellen. A következő fordulóban már egy kicsit jobban megszenvedtük. Végül a Negyeddöntő jelentette a végállomást, ahol nem bírtam az erősebb játékerővel bíró Derby County csapatával.

 

Angol 1. Liga:

 

katt a nagyobb képért.

 

Az egész idény a meglepetéscsapatokról szólt lévén az első három helyezett egyike sem volt a média előrejelzésben az 1.-6. hely valamelyikére ”meghirdetve”. Az Oldham a 17. helyre, a Colchester a 12., mi pedig a 21. helyre voltunk taksálva az idény előtt. Ehhez képest az eredmény magáért beszél!

Pedig az első 3 meccsből 2-öt elvesztettem, és éreztem is, hogy itt azért nem lesz minden meccs olyan szoros. Aztán a 4. fordulótól a 10. fordulóig nem sikerült kikapnom (4gy, 3d). De aztán végig voltak nehéz meccsek, egy-két hullámvölggyel tarkítva, de mivel elég kiegyensúlyozott volt a liga így a 3. helyet meg tudtam csípni. Elég szoros volt a végjáték is, mint látható a 7. hely csak 5 pontra volt. És mivel

 

katt a nagyobb képért.

elcsíptem a harmadik helyet, így készülhettem a rájátszásra:

Az Elődöntő elég sima lett, már az idegenbeli döntetlennél bizakodó voltam, hazai pályán meg végig irányítva a meccset minimális előnnyel nyertünk. Jöhetett a Döntő a Wembley-ben a Norwich ellen. Meglepetésemre végig ellenfelei voltunk a Norwich-nak sőt 2-0-ra vezettünk a 82. percig, akkor lőttek egy szépítő találatot és utána rohamozták a kaput a hátralevő időben, majdnem sikerült kiegyenlíteniük, de végül én nevettem a végén! 

 

Keret:

 

 

katt a nagyobb képért.

katt a nagyobb képért.

 

 

Elöszőr is egy kis kiegészítést kell írnom az átigazolásokhoz, mivel David McAuliffe(19éves csatár) és Ahmad Benali(20 éves, Vkp) 2011.06.01-én jöttek ezért még a 2010-2011-es idényhez tette őket az átigazolási központ.

A csapat néhány tagja élete legjobb idényét játszotta le. Például Mark Jones vagy Jack Lampe, akit alig tudtam kihagyni a csapatból. Az új szerzemény McAuliffe is jó vétel volt, a legjobb csatárom lett.

Ki kell még emelnem Eddie Malone-t a bal oldali védőm. 11(!!!) assist-al holtversenyben a legjobb előkészitőm volt. A taktikám meg kezd úgy látszik kiforrni, mivel Jones a 11 előkészítés mellé 12 gólt is vállalt, ezzel a második legeredményesebb játékos volt a csapatban. Viszont a védőimre sem lehet panasz össz-vissz 9 gólt és 21 assistot jegyzett a hátsó alakzat az idény során, úgy gondolom, hogy ez elég imponáló. A meglepetés-feljutás minden várakozásom felülmúlta, úgy érzem, bármire képes lehet ez a csapat. Jöhet az Angol Championship, erősebb ellenfelek nagyobb kihívások….

 

Köszönöm, hogy elolvastad

By Léhi

 

 


Címkék: by wrexham léhi

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hunfm.blog.hu/api/trackback/id/tr122062301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Léhi 2010.06.08. 14:38:41

köszi, lassan megírom a Championshipet is...
Annyit elárulhatok, meglepetés nem történt...:)
süti beállítások módosítása